Immáron 23 éve hobbim és rejtett hivatásom is a lovazás. Sok helyen jártam, mindent megfigyeltem, sokat láttam, tapasztaltam, a "lovas(ok) világ(á)ban": a lovassportok, lovardák, lovakkal való bánásmóddal kapcsolatban, a lovasok, illetve a lovak képzésének területén.

Eddigi tapasztalataim alapján azonban azt kell mondanom, hogy - ha tehetném - saját magam gondoskodnék lovam jólétéről.
Miért mondom ezt?

Általánosságban, mint minden területen az életben, alap nélkül építkezni kockázatos és veszélyes. Ilyen módon pedig tanítani kifejezetten felelőtlenség, mivel életekért felelünk, legyen az ember vagy állat.

Mindennek kell legyen egy átgondolt, és jól felépített tematikája. 

Elsőként, el kell döntetünk, hogy hivatásunk szívből, kellő tudással megalapozottan átadásra készen áll-e? Ha igen, fel kell mérnünk, hogy eme tudást, át tudjuk e precízen adni, s ha igen, mely az a szint, ameddig teljes magabiztossággal tesszük mindezt?

A ló ugyanúgy érző lény, mint mi, tehát azt a teóriát, melyet manapság tapasztalok a lótartók esetében, vagyis, hogy miként használjuk a lovat, szeretném háttérbe szorítani. (Emberként, joggal háborodunk fel, ha csak használni akarnak minket...)
Biztos vagyok benne, hogy megosztó vélemények születnek majd a továbbiakban, de amíg évszázadokkal ezelőtt a kenyérhez juttató ló nélkül az ember elveszett, addig ma "luxus cikk", státusz szimbólum, vagyis használati tárgy vált belőle. Vajon a lótartók esetében mit jelenthet a "társ"? (Azért remélem, a helyzet jobb, mint amilyennek én látom...)

Elgondolkodtató...ugye?

Se szeri, se száma a lovas szövetségnek, egyesületeknek, iskoláknak (és képzéseknek), ahol szemmel láthatóleg fordítva ülnek a lovon, hogy szerintem a lovas nemzet hanyatlásnak indult. 
Először 2010-ben gondolkodtam el ezen, Bábolnán. A Pettkó- Szandtner Tibor Lovas Szakképző Iskola és Kollégium Lovastúra-vezető szakára jártam nappali képzésben és lehetőségem adódott rajtengedély vizsgát tenni. Mint afféle kis lelkes stréber, elolvastam az ehhez tartozó Rajtengedély vizsga könyvet, melynek a végén kérdéseket tettek fel (a válaszok nyilván a könyv első felében megtalálhatóak voltak). Olvasni is siralmas volt, a kérdésekről nem is beszélve. Így arra gondoltam, segítséget kérek az egyik szakmai oktatótól, aki már kellő tapasztalattal és tudással rendelkezett ahhoz, hogy megfelelő válaszokat adhasson. Sajnos nem jutottam előrébb...a könyv végén szereplő kérdésekre a könyv első felében szereplő szakmaiság nélküli, teljesen rossz válaszokat kellett volna beírni. Mivel mindig is lázadó jellem voltam, így nem álltam be a birkasorba. Nekem ilyen áron nincs szükségem arra a vizsgára, papírra. 

Ezt megelőzően felnőtt oktatásban vettem részt a sportoktató - lovas oktató képzésen is, sok-sok délutánom, estém ment rá gimnázium mellett, de szintén eredménytelenül. Mindenhol az kellett "tudni", amit valaki - aki a szakmában egyáltalán nem volt jártas - elvárt, helyesebben kitalált. 

Bevallom, 2016/2017-ben teljes mértékben abbahagytam a lovam, illetve önmagam képzését, mert nem volt motivációm. Eluralkodott az országban (és a szakmában) a marketing-szindróma. Valaki kitalálta, hogyan kell pénzt kiszedni a "luxus-cikkből", hogy van-e tudás, vagy gyakorlat emögött, az már senkit nem érdekelt. Sikeresen elkezdték leépíteni azon szolgáltató helyeket, ahol az oktatás adott lóállománnyal zajlott, és megfelelő tapasztalattal bíró, szakmáját szívén viselő oktatók fektettek megfelelő hangsúlyt az alapokra. 

Itt az ideje, hogy az úgynevezett "iskola lovak"- nak legyen származása, legyen vizsgája, hogy tudjuk: alkalmasak-e az adott feladatra. Sajnos sokan vallják, hogy a nullás ló, selejt, iktassuk ki (mint kutyák esetében a keverék), miközben a legtöbb nullás sütésű félvér a legalkalmasabb gyerekek, kezdők számára. Elvégre, nem ülhet mindjárt mindenki Overdose-ra!
Emellett nő az adminisztráció: szigorítások a létesítményekre, előírások, bejelentési kötelezettségek, stb.
Azonban egy dolgot sehol sem látok: mégpedig azt, hogy egy ménesben élő, menekülő állatnak melyik lovardában adatik meg az 1 hektár / ló terület, ahol lehetőséget kapna kibontakozni és lóként élni? Valóban szoláriumra van szüksége a lónak és egy 9 - 12 m2-es boxra, jó esetben napi 1-2 óra karámba történő kihelyezéssel? És ha abban a karámban még némi fű is akad, akkor az már extra szolgáltatásnak is minősül. Szerintem ez szánalmas!

Sajnos amíg korábban a lovasok összetartó közösséget alkottak, érdeklődve figyelték, segítették egymást, esetleg tanultak egymástól, addig a mai világban eluralkodott a "ki, ha én nem?" hozzáállás. Minősítik a lovast, mert más szakágban vagy stílusban lovagol, lenézik, ha nem a legújabb vagy legmárkásabb öltözékben van, ha nem versenyez, ha nem magas vérvonalú lova van, ha lovának a felszerelése esetleg elavult, ámbár megkímélt ( fő, hogy a lónak is kényelmes legyen ugyebár ;) ) vagy ha csak egyszerűen társként tekint lovára. 

Szomorú és egyben fájdalmas is mindezt írásba foglalni, hiszen mit várhatunk az utánpótlástól, ha már eleve ebbe a világba érkeznek?

Van lehetőség arra, hogy újra minden az alapokra épüljön? Halkan megsúgom, lenne, csak némi energiát kellene beletenni, figyelni egymásra, társainkra és nem beletörődni a pénz orientált személyek döntéseibe.
Én így dolgozom.